illusztráció sorozatom Knud Rasmussen : Thulei utazás (1921-1924) c. könyvének “Uanguaq. Monda egy g

illusztráció sorozatom Knud Rasmussen : Thulei utazás (1921-1924) c. könyvének “Uanguaq. Monda egy gyilkosról” fejezetéhezmy illustration series for Knud Rasmussen’s  Fifth Thule travel book (1921-1924)  “Uanguaq. Legend of a killer” episodeA legtöbb rénszarvas-eszkimó írni is tud kezdetleges jelírással, amely a távoli Baffin-földről, a parti eszkimók közvetítésével jutott el hozzájuk.Egy misszionárius állította össze ezt a kezdetleges ábécét igen egyszerű és könnyen megtranulható jelekből. A hieroglifákat azután az utazók terjesztették törzsről törzsre.(…)Egyik napon Uanguaq levelet talált a prémkesztyűjében: amikor feltépte és elolvasta, kiderült hogy a táborában élő két testvér ifjabbika írta. A levél egészen kurta volt : csak annyi állt benne, hogy nyomban tűnjön el a vidékről, mert különben megölik.A rénszarvas-eszkimók egyszerű értelme nincs fontolgatásra berendezve: döntő cselekedeteiket nem hosszas meggondolás előzi meg, hanem hirtelen kirobbanó gondolatok vezérlik. Uanguaq is nyomban elfogadta a kihívást. Megértette, hogy amit tesz, az csupán az önvédelemnek az egyszerű következménye. Elmenekülni nem akart, asszonyt viszont nagyon is akart, de ezt csak úgy tudott szerezni, ha fenyegető ellenségeit megelőzi. Később azután a szeretett asszonnyal együtt még mindig megmenekülhet. A fivérek sátrai szorosan egymás mellett álltak. Másnap hajnalban - még mindketten aludtak - Uanguaq megjelent a hajlékuknál és lelőtte őket. A törzs ősi szabályai szerint ehhez joga volt. A halál errefelé csak halál, bármilyen formában következik be. A szokások nem követelnek nyílt harcot, csak gyors leszámolást.A kis települést lövések zaja és a két rémült asszony jajveszékelése verte fel álmából. Amikor a férfiak még az álomtól kábán kirohantak sátraikból, hogy megnézzék mi történt, Uanguaq lent állt a nagy tó partján, füstölgő fegyverrel a kezében. Arca fehér volt, mint a tó jege, mintha nem is hallaná a hozzá intézett kérdéseket, egyfolytában átható hangon kiáltozott, hogy az egész táborban hallani lehetett : “Ma nagy zsákmányt ejtettem! Friss hús van a táborban, két vad két lövésre!”A tábor asszonyai és gyermekei iszonyattal nézték a tó partján örjöngő férfit, aki zavarodottan meredt a távolba, mintha valahol messze-messze kutatna valamit tekintetetével: háta meggönyedt, vállai ernyedten, akarat nélkül csüngtek alá. A táborban senki nem gondolt arra, hogy Uanguaqot tettéért felelősségre vonja. Ő maga ítélkezett, s mivel a két testvérnek nem volt rokonsága, senki nem törődött a dologgal. Uanguaqot megfenyegették, de sikerült megelőznie ellenségeit, akik kétszer olyan erősek voltak mint ő. Csupán ennyi történt és a törzs ősi szabályait, amelyek a férfiak közti viszályok eldöntését a viszálykodókra bízzák, nem sértették meg. De ekkor különös dolog történt :  Uanguaq elveszítette lába alól a talajt. Mindaz, ami elhatározásában közrejátszott, kisiklott tudatából. Nem volt érzelgős, és nem bánta meg tettét, mert tudta hogy az életéért harcolt. De azt, ami eddig az életénél is fontosabb volt számára, megbénította lelkében a kettős gyilkosság. Uanguaq nem volt rossz ember, és egyáltalán nem gondolt arra, hogy minden gyilkosságnak megvan a visszahatása. De nem tudott az érzéstől szabadulni, hogy mégsem olyan egyszerű két vadászcimborát megölni, mégha asszony is van a dologban. Zavarodottsága nőttön nőtt, és képtelen volt valóra váltani, amit eltervezett. A táborbeliek sanda szemmel néztek rá, az asszonyok és gyermekek kitértek az útjából. Mintha a táj színei is megváltoztak volna, még a napfény is bántotta, s amikor végéhez ért a nap és a tábor már megnyugodott, Uanguaq fogta a puskáját és ment, amerre a lába vitte. Elhatározta hogy lemond az asszonyról, aki minden szerencsétlenségének oka volt, s mégis az egyetlen, aki boldoggá tehetné. De közben a tundra vad sziklái között bolyongott, rádöbbent hogy minden másképp történt, mint ahogyan elképzelte. -- source link

More pics about